„Míg forradalmaink és szabadságharcaink bukásukban is megtartó erejét eltagadják népünk felnövekvő nemzedékei elől, s amire már képtelenek, azt történelemhamisító lírával igyekeznek kilúgozni a nemzet kollektív tudatából, addig a hazánkat gyarmatosító Izrael ukázára mesterházys fércmunkaként alkotmányos alapjogunkat, a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát egy cifrarottyantás gyorsaságával nyirbálják meg. Mit törődnek ők azzal, hogy amennyiben megvonják a kételkedés jogát, azzal együtt a meggyőzés lehetőségét is elveszik. Már régen nem kívánnak ők senkit meggyőzni semmiről: pénz beszél, idült bolsevik ugat.
Jelenünket éppen a pénzhatalom eme ukázának szolgalelkű túllihegésével erőszakolják meg: rablóprivatizátorokként, kamatrabszolgatartókként, multifenéknyalókként. Idegen szolgalelkűségük nem tartja vissza őket attól sem, hogy a Jobbikról hazudozzák: idegen hatalmak - Irán, az oroszok és iszlám országok pénzelik.
Tisztelettel érdeklődünk: a sékelnek sosincs szaga? Az soha nem büdös? Az mindig rózsaparfüm illatú? Csakúgy, mint Manhattan Simon Peresznek fialó dollár-kötegei? Ezután csodálkozhatunk-e azon, mikor - evés közben jön meg az étvágy alapon - már jövőnk megrablását is szisztematikusan kimunkálva építik be népnyúzó rendszerükbe. Kéz a kézben, kéz kezet mos alapon, idegen érdek bal és jobb oldali kezeseiként válságkezelve az egyre kezelhetetlenebb népet. Stratégiai jelentőségű ingatlanok maffiaszerű felvásárlása feletti szemet hunyással, azoknak nem Jahve gondviselésére, hanem inkalos magánhadseregre bízásának támogatásával és az istenadta nép cionista szócsövekkel történő félrevezetésével.”
A visszaélések között verések, brutális letartóztatások, a jogi képviselet megtagadása, elszigetelt fogva tartás, sőt fogyatékossággal élő emberek mozgósítása is szerepelnek.
Magyarországon fel fog lépni egy ír zenekar, amely korábban terrorszervezeteket éltetett, zászlajukat lobogtatta, a zsidó állam eltörlésére szólított fel, politikusok megölését szorgalmazta.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
1
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 48 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
medve
2010. március 17. 10:16
Az a jó ezekben a Jobbikos netelőkben, hogy ha egy ingadozó elolvassa őket, akkor átérzi a sötétségüket:-)
Szégyen és gyalázat. Legfőképpen beteg és gyáva. Igaza van Szabó Márknak, reméljük, hogy az egyház fellép ez ellen a Bibliát félreértelmező bakancsos ellen.